Rövid történeti áttekintés
Bácsa az Árpád-kortól kezdve folyamatosan lakott település. Első írásos említése 1231-ből maradt ránk. A Szigetköz keleti részén, az egykori győri székeskáptalan birtokán fekvő falu lakói a török hódítást megelőzően kiváltságokat szereztek és az egyházi nemesek sorába emelkedtek.
A település mindennapjait évszázadokon át meghatározta a Mosoni- illetve a Nagy-Duna közelsége. A halban gazdag vizek táplálékot és szerény megélhetést biztosítottak, ugyanakkor a gyakori áradások folyamatos küzdelmet is jelentettek az itt élők számára.
Bácsa, mint ahogy a Szigetköz csaknem egésze, a szentistváni egyházszervezet kiépítésétől kezdve – az egyházkormányzat szempontjából – az esztergomi érsek fennhatósága alatt állt. A település első templomát 1773-ban a Fájdalmas Szűz tiszteletére emelték. A falu ekkor még a szomszédos Vámos plébániájához tartozott, az önálló plébánia alapítására csak 1848-ban került sor.
A település első temploma, amelyet a Fájdalmas Szűz tiszteletére szenteltek fel (1773-1939)
A Duna XIX. századi szabályozásával egyre gyorsuló változások kezdődtek a település életében. A gátak megépítése komoly előrelépést jelentett az árvizek elleni védekezésben, és a korábbiakhoz képest sokszorosan jobb feltételeket teremtett a földműveléshez, hiszen az eddig időszakosan víz alá került területek egy részén immár intenzív mezőgazdasági termelés kezdődhetett.
A XX. század első felében új hatások is érezhetővé váltak a lakosság mindennapjaiban annak következtében, hogy Bácsa az időközben iparvárossá vált Győr vonzáskörzetéhez tartozott. A község határában egy – főként a városba érkező munkások által benépesített – új település jött létre Kisbácsa néven. Bácsa, a régi falu, még őrizte hagyományos, zárt közösségi jellegét, de a megélhetés miatt egyre intenzívebb kapcsolat alakult ki a várossal. Az 1920-as, ’30-as évektől kezdve már a bácsaiak közül is egyre többen dolgoztak a győri gyárakban. Plébánosi kezdeményezésnek köszönhetően új utakra találva virágzott fel a mezőgazdaság. Az ekkor meghonosított kertgazdálkodás terményei – a bácsai gyümölcsök és zöldségek – a város piacán találtak keresletre.
A két világháború közötti időszak – az itt működő lelkipásztorok, illetve az 1923-ban letelepülő orsolyita nővérek hatása nyomán – szemléletváltást és belső megújulást hozott. Aktív egyesületi élet bontakozott ki, papi és szerzetesi hivatások születtek. 1938-ban Szent István király tiszteletére új templom épült.
A második világháború pusztításának több tucat helyi fiatal esett áldozatul katonaként, a bombázásokban pedig civilek – köztük gyerekek – is életüket vesztették. A zsidóüldözés embertelenségéről tanúskodik annak a családnak a története, akiket két kislányukkal együtt hurcoltak el.
A háborút követő néhány évben éledezni kezdett a korábbi szellemi és lelki pezsgés Bácsán. Ennek a folyamatnak vetett véget a kiépülő pártállami diktatúra azon törekvése, hogy az egyházakat a templomok falai közé szorítsa, a hit közösségi megélését lehetetlenné tegye, és a hitéletet – azt magánüggyé redukálva – fokozatosan megszüntesse. Az országos intézkedések következtében Bácsán is betiltották az egyesületi életet, államosították az iskolát, és felszámolták az orsolyita zárdát.
Az 1954-es szigetközi árvíz nagyarányú pusztítással járt a községben. A természeti katasztrófa következtében a házak kétharmada összedőlt. Az anyagi károkat tetézte, hogy a múlt számos emléke megsemmisült. Az újjáépítés eredményeként a település arculata nagymértékben megváltozott.
A községet 1966-ban közigazgatásilag Győrhöz csatolták.
Az 1970-es, ’80-as évek plébánosai az állami tiltás légkörében tanúskodtak a II. Vatikáni Zsinat szellemiségéről. Tevékenységük nyomán komoly plébániai ifjúsági élet bontakozott ki.
A bácsai gyümölcsösök és szőlőskertek egy részének helyén az 1980-as évek második felében családi házakból álló, új településrész létesült Ergényi lakótelep néven.
Az egyházmegyék határainak 1993-as rendezésekor Bácsa a győri püspökség joghatósága alá került.
A történelem eseményei a jelenben is hatást gyakorolnak, megértésük segítséget nyújthat közösségünk jövőjének alakításához, a világ összefüggéseiben való elhelyezéséhez. Ezért amikor visszagondolunk településünk múltjára, útmutatást jelenthetnek számunkra Ferenc pápa szavai:
Szükséges, hogy gyökereinket termékeny talajba mélyesszük – saját lakóhelyünk történetébe, amely Isten ajándéka számunkra. Kicsiben dolgozunk; azokkal az adottságokkal, amelyek a közelünkben vannak; ámde egy tágabb látóhatárra tekintve.
(vö. Evangelii Gaudium 235.)
Petes Róbert
