Skip to content

Mocorgós mise - 2. page

Augusztus első szombatján ismét „Mocorgós mise”!

„Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. „Hozzátok ide!” – mondta Jézus, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak.”                                                              (Mt 14,16-20)

Mocorgós mise 2014.08.02.

Találkozunk délután 4 órakor,

A SZENT VID EMLÉKHELYEN!

(Ha az időjárás nem engedi, hogy szabadtéren ünnepeljünk, akkor a templomban leszünk.)

 

„…az Úr ismét kiosztja nekünk a Kenyeret, ami saját teste – Önmagát ajándékozza nekünk. Megtapasztaljuk Isten szolidaritását az emberrel. Olyan szolidaritás ez, amely soha nem fogy el, ámulatba ejt: Isten közel jön hozzánk, osztozik utunkban, sőt, táplálékká lesz, valódi táplálékká, amely támaszt nyújt életünknek azokban a pillanataiban is, amikor az út göröngyössé válik, az akadályok lelassítják lépteinket.

Jézus – azáltal, hogy Szavát hallgatjuk, hogy Testével és Vérével táplálkozunk – a sokaságból közösséggé alakít át bennünket: a névtelenségből szeretetközösséggé válunk. Követni őt annyit jelent, hogy kilépünk önmagunkból és életünket nem magunk számára birtokoljuk, hanem Neki és testvéreinknek ajándékozzuk. Az a kevés, amink van, amik vagyunk, ha megosztjuk másokkal, bőséggé válik, mert Isten hatalma, a szeretet hatalma, leszáll szegénységünkre és átalakítja azt…”

(Ferenc pápa)

Júliusban mocorgós misét nem tartunk.

mocorgos-mise-140506

Júniusi mocorgós mise

2014. június 7-én, pünkösd szombatján, délután 4 órakor mindenkit szeretettel hívunk és várunk a templomba, mocorgós misére!

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek…”

(ApCsel 2,1-4)

 

Minden hónap első szombatján 16.00-kor mocorgós misét tartunk gyermekfoglalkozással.

Április 5-én szombaton ismét mocorgós mise

„ENGEDJÉTEK HOZZÁM A GYERMEKEKET!”


mocorgos_mise_1

mocorgos_mise_2

mocorgos_mise_3

KEDVES GYEREKEK!
KEDVES SZÜLŐK!

Április 5-én szombaton ismét mocorgós misét tartunk a templomban.
A Szentmise érvényes vasárnapra, lehetőség szerint figyelembe veszi a kisebb és az óvódás korosztály igényeit Az ovis hittanos gyermekek családjai számára rámutat arra, hogy a keresztény élet több, mint az ovis hittan közösségi élménye. Ugyanakkor mindezt élményszerűen a gyermekek szintjén igyekszik elérni.
Bízva a találkozásban szeretettel hívjuk a családot:

2014. április 5-én szombaton 16.00 órára

Mocorgós mise

Mocorgós mise 2014. február 1.

„ENGEDJÉTEK HOZZÁM A GYERMEKEKET!”

KEDVES OVIS HITTANOSOK!
KEDVES SZÜLŐK!

Az ún. mocorgós misék gyermekek körében aratott eddigi sikere után 2014 február 1-én szombaton Urunk Bemutatásának /Gyertyaszentelő Boldogasszony/ ünnepének előestéjén 16.00-kor mocorgós misét tartunk a templomban.
A Szentmise érvényes vasárnapra, lehetőség szerint figyelembe veszi a kisebb és az óvódás korosztály igényeit Az ovis hittanos gyermekek családjai számára rámutat arra, hogy a keresztény élet több, mint az ovis hittan közösségi élménye. Ugyanakkor mindezt élményszerűen a gyermekek szintjén igyekszik elérni.
Bízva a találkozásban szeretettel hívjuk a családot:

2014. február 1-én szombaton 16.00 órára