Skip to content

NAGYBÖJT VI. VASÁRNAPJA

A MKPK 2020. márc. 17-én kelt rendelkezése alapján: bár a templomok nyitva lesznek, minden nyilvános liturgia, beleértve a „nép részvételével” bemutatott szentmisét is, a rendelkezés visszavonásáig szünetel! A Püspök Atyák a fenti rendelkezésben mindenki számára megadták a felmentést a kötelező vasárnapi szentmise látogatás alól!

Templomunkban a szentmiséket az előre meghirdetett, illetve szokott időben, – ha nem leszek akadályoztatva – a már előre felvett szándékra „nép részvétele nélkül” bemutatom. „ Ne feledjük, hogy már a nyári időszámítás van érvényben: esti szentmise kezdési időpontja: 19.00.

Szentmiseszándékok a héten:

07.k + Altrichter Mihály és n. Rádi Sarolta 09.cs Az utolsó vacsora emlékére

10.p Az Úr szenvedésének liturgiája

11.szEgyházközség élő és + tagjaiért

12.v Egyházközség élő és + tagjaiért

Virágvasárnap 10.00-kor megáldom a barkát és a „nép részvétele nélkül” elmondom a szentmisét. A szentmise után 11.00-tól a barkát kitesszük a templom elé. Aki arra jár, vigyen belőle. Szép gesztus, ha viszünk azoknak is, akiknek jobb, ha nem mozdulnak ki otthonról. Még csak érintkezni sem kell hozzá, hogy az előkertbe, cserépbe vagy éppen a postaládába tűzzük. A temetőbe a sírokra is vihetünk belőle. Köszönöm az együttműködést. Jézus Húsvétra vidékről Jeruzsálembe ment, most pedig a templomunktól a házunk felé tart. Jelöljük számára az utat. Most vasárnap 15.00-kor a keresztutat családjainkért ajánljuk fel.

Jézus keresztútja családoknak. Megnyitás után a jobb felső sarokban lévő ikonnal letölthető a keresztút a számítógépre, és PPT bemutató kezelésére alkalmas szoftverrel megtekinthető eredeti formátumban.

A veszélyhelyzet idején igyekszem pontos időben végezni a zsolozsmát, hogy aki szeretne és módjában áll otthonról is bekapcsolódhasson az imába. 07.30: Imádságra hívás, Olvasmányos imaóra, Reggeli dicséret; 11.45:Napközi imaóra; 18.45:Esti dicséret; 22.00:Befejező imaóra. Ebben a szükséghelyzetben mindenkit kérek és buzdítok a közös imára. A déli harangszó harmadik (és az Ige testté lett…) Üdvözlégy Mária imája alatt Szentségi áldásban részesítem mindazokat, akik lélekben a templom felé fordulnak.

Az Új Ember hetilap a szokott helyen! A TEMPLOM NYITVA!

Plébánosként szolgálati helyemen elérhető vagyok: Tel.: +36 96 820 244; Mobil: +36 30 228 1294. Szeretettel, nyitottan és készséggel állok a kedves testvérek szolgálatára. A nagyhét családban történő megünnepléséhez segítség a https://katolikus.hu/-n található!

TEDD MEG, AMIT MEGTEHETSZ, ÉS ISTEN IS MEGSEGÍT!

Mély testvéri szeretettel és imával: Ferenc a.

Az “Élő Víz” kiadvány, nagyböjt VI. vasárnapjára szóló része itt olvasható.

Nagyhét misztériuma. Megnyitás után a jobb felső sarokban lévő ikonnal letölthető a keresztút a számítógépre, és PPT bemutató kezelésére alkalmas szoftverrel megtekinthető eredeti formátumban.