Skip to content

HÚSVÉT IV. – HIVATÁSOK VILÁGNAPJA, ANYÁK NAPJA

A MKPK (márc. 17-én kelt) rendelkezése még érvényben van. A Püspök Atyák a rendelkezés visszavonásáig mindenki számára megadták a felmentést a kötelező vasárnapi szentmise látogatás alól! Templomunkban – a betegség és koruk miatt veszélyeztetettek kivételével – főként a szentmise szándékát kérő család tagjai, a szabályok betartásával részt vehetnek a szentmisén. A szentmiséket az előre meghirdetett, illetve szokott időben, a már előre felvett szándékra, természetesen ingyen bemutatom.

Ünnepek, emléknapok a héten:

Csütörtök: Boldog Gizella E

Szentmiseszándékok a héten:

05.k –

07.cs Lőre Antal és n. Vida Gizella

08.p Kovács Gábor és n. Téglás Teréz

10.v † Szákovics Pál /3. évf./

1, Májusban a szentmisék végén elmondjuk a Loretói litániát. Csütörtökön 18.45-kor kitesszük az Oltáriszentséget: Jöjjetek, imádjuk! Ebben a szükséghelyzetben továbbra is mindenkit kérek és buzdítok a közös imára. A déli harangszó alatt Szentségi áldásban részesítem mindazokat, akik lélekben a templom felé fordulnak.

2, Az idei Nagymarosi Ifjúsági Találkozót máj. 23-án online fogják megtartani „Maradj velünk, Urunk!” mottóval. A részvételhez a találkozó YouTube-csatornáján már fel lehet iratkozni

3, A veszélyhelyzet sajnos Plébániánk amúgy sem túl rózsás gazdasági helyzetét sem hagyta érintetlenül. Máj. 6-án 19.00-kor PTT ülést tartunk Kálmán Imre atya, irodaigazgató részvételével! Napirend: a helyzet rövid áttekintése, hosszabb távra szóló javaslat meghallgatása, megvitatása, szavazás.

4, A Nyári Napközis Táborról május végén, június elején hozzuk meg a végleges döntést. Addig az érintettek türelmét kérjük! Köszönjük!

Az “Élő Víz” kiadvány, Húsvét 4. vasárnapi része itt olvasható.

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!