Skip to content

Játékdélelőtt a vámosszabadi menekülttáborban

A tavaly nyáron megnyílt vámosszabadi menekülttábor lakóival már volt két rövid találkozásunk, miután – a sárási családokkal együtt töltött délutánokhoz hasonlóan – elhatároztuk, hogy a menekült gyerekekkel, családokkal is szeretnénk közelebbről megismerkedni. A barátság, befogadás kis jeleként próbáltunk velük is egy kicsivel több időt eltölteni együtt: egy játékban, énekben, nevetésben gazdag délelőttöt.
2014. augusztus 4-én, a Szent István Plébánia szervezésében a Karitász csoport és további önkéntes segítők részvételével, „Fessünk szépre egy délelőttöt!” mottóval megvalósulhatott ez a találkozás. Az esős időjárás miatt a menekülttábor ebédlőjében gyűltünk össze. Meghallgattuk „A város kivirul” című mesét, amelynek főszereplőjét követve színt akartunk vinni a szürke falak közé, a menekülttábor kis lakóinak életébe. Karkötőt készítettünk, sportjátékokat játszottunk, énekeltünk, beszélgettünk… A játékokban, rajzolásban, kézműveskedésben végül nemcsak a kicsik vettek részt, hanem a szülők és a fiatal felnőttek is szívesen bekapcsolódtak. Amikor a nap kisütött, még egy kis labdázásra is sor kerülhetett az udvaron. Nagy volt az öröm, amikor átadtuk a templomban gyűjtött plüssjátékok második „fordulóját” (az első „adagért” már korábban jártak nálunk a menekülttábor dolgozói). Itt is tolmácsolhatjuk a köszönetet azokért az ajándékokért, amelyek olyan sok kisgyerektől, szülőtől, családtól érkeztek, mint megannyi befogadó ölelés ezek felé a gyerekek felé, akiknek a befogadásra van a legnagyobb szükségük. Kifejezhetjük a saját hálánkat is Isten felé az együtt eltöltött délelőttért, mindazokért a gyerekekért, családokért, akiket megismerhettünk, és akik között rátalálhattunk szíriai üldözött keresztény testvéreinkre is. Ferenc pápa mondta a menekültekről:

„Ezek a fivéreink és nővéreink arra törekedtek, hogy kijussanak egy nehéz helyzetből és egy kis nyugalmat, békességet találjanak. Jobb helyet kerestek maguknak és családjuknak… Hányszor megtörténik, hogy nem találnak megértésre, nem találnak befogadásra… És hangjuk felszáll Istenig!”

(Ferenc pápa prédikációjából – Lampedusa, 2013.)

Csatlakozzunk az ő Istenhez szálló hangjukhoz, és kérjünk az Úrtól békét és igazságosságot a világ peremén élő országaik számára, és méltóságban élhető életet, hiányzó családtagjaik megtalálását, boldog, biztonságos otthont az ő számukra. Saját magunknak pedig kérjük az öt kenyeret és két halat vivő kisfiú nagylelkűségét, aki kész volt Jézus kezébe tenni mindazt, amije volt, hogy az Úr megáldhassa és megsokszorozhassa kis gesztusainkat, és a plébánia közösségeként együtt a befogadás testvéri jelévé válhassunk.

„JÓ FÖLD IS KELLETT HOZZÁ…”

Házigazda

Július 14-én, hétfőn reggel iskolás gyermekek lepték el a Győr-Bácsai Művelődési Ház, a játszótér és a templom környékét. A bácsai napközis hét első órájában a gyermekek és fiatalok önfeledten keresték a különböző helyeken ottfelejtett, elrejtett magokat. A sikeres vetélkedés után a csoportok a magok alapján választhattak nevet, majd meghallgatták a magvető történetének aktualizált változatát. Így a lényeg kiemelése mellett sok apró részletben tettünk fontos megfigyeléseket, például az útszélre esett magok számára ma nem is a madarak jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az autók, amelyek egyszerűen eltapossák őket. Ezután a szervezők „a jó házigazda kincseiből újat és régit hoz elő” mottóhoz alkalmazkodva helytörténeti sétára invitálták a résztvevőket. A régi templom helyénél komoly „régészeti ásatások” történtek, majd a harangok útját követve jutottunk el a templomba. Minden csoport elkészítette papírból saját harangját, azt a templomtoronyban elhelyezte. Természetesen mindezt valahogy tudatni kellett az otthon, mezőn vagy éppen a városban lévő emberekkel, ezért ki-ki ereje és vérmérséklete szerint megkongatta a harangot. Ebéd után szebbnél szebb búzakalász kreációk készültek a virágkötő műhelyben.
Másnap egész napos győri kirándulás következett a Füles Bástya elfoglalásával és más nevezetességek felfedezésével, megismerésével.
Szerdán a búzamag és a konkoly történetének feldolgozása után a füvészkertben ismerkedtünk meg közvetlen környezetünk természeti szépségeivel. Délután az ott gyűjtött kincsekből és magokból készültek szebbnél szebb alkotások.
Csütörtökön látogatást tettünk Pannonhalmán. Jó volt közelről megszemlélni azt a történelmi, kulturális gazdagságot, amelynek jellegzetes alakját, sziluettjét a távolból szinte nap, mint nap látjuk.
Pénteken a mustármag történetével indult a nap, majd ügyességi játék és közös alkotás következett. A nap, de az egész hét szempontjából nagyon gyorsan elérkezett a délután négy óra. Sok találkozással, mosollyal, közös élménnyel, a jó cselekedet szívet megtöltő melegével lettünk sokan ismét gazdagabbak. Akár a hét munkáit és gondolatait összefoglaló füzettel, akár a szavakban nehezen kifejezhető sok támogatásért kapott köszönőlappal a kezünkben indulunk útnak a közösen eltöltött szép hét után, két dolog már mindenképp elkísér minket. Az egyik, hogy Lázár Ervin meséjének virága minket is szeret, megbízik gondoskodásunkban, nálunk szeretne maradni, mint minden mag, amely Isten, szeretteink, nevelőink és jótevőink révén az életet jelenti számunkra. A másik, hogy már most alig várjuk, hogy az isteni magvető munkálkodásának részesei lehessünk jó földként és hűséges munkatársként egyaránt.
Köszönjük a Jobbkéz Alapítvány, Győr-Bácsa önkormányzati képviselői, és a Győri Egyházmegyei Karitász anyagi támogatását, valamint önkénteseink, segítőink és támogatónk minden önzetlen munkáját és felajánlását. Köszönjük, hogy a héten megismerhettük azt a csodálatos örömet, amit az egyik ifjúsági gitáros ének így fogalmaz meg:

„Jó föld is kellett hozzá, kellett szép idő,
és kellett búzaszár, meg nyári napsugár.
És aratáshoz sarló, sok-sok munkáskéz…
Taníts meg szeretnünk, minden jó testvérünk…
Az új életre hív, a szeretetre hív.
Ez örömünk és könnyünk, napi kenyerünk.
Ebből kél fénysugár!”

A napközis tábor résztvevői és szervezői

Augusztus első szombatján ismét “Mocorgós mise”!

„Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. „Hozzátok ide!” – mondta Jézus, s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak.”                                                              (Mt 14,16-20)

Mocorgós mise 2014.08.02.

Találkozunk délután 4 órakor,

A SZENT VID EMLÉKHELYEN!

(Ha az időjárás nem engedi, hogy szabadtéren ünnepeljünk, akkor a templomban leszünk.)

 

„…az Úr ismét kiosztja nekünk a Kenyeret, ami saját teste – Önmagát ajándékozza nekünk. Megtapasztaljuk Isten szolidaritását az emberrel. Olyan szolidaritás ez, amely soha nem fogy el, ámulatba ejt: Isten közel jön hozzánk, osztozik utunkban, sőt, táplálékká lesz, valódi táplálékká, amely támaszt nyújt életünknek azokban a pillanataiban is, amikor az út göröngyössé válik, az akadályok lelassítják lépteinket.

Jézus – azáltal, hogy Szavát hallgatjuk, hogy Testével és Vérével táplálkozunk – a sokaságból közösséggé alakít át bennünket: a névtelenségből szeretetközösséggé válunk. Követni őt annyit jelent, hogy kilépünk önmagunkból és életünket nem magunk számára birtokoljuk, hanem Neki és testvéreinknek ajándékozzuk. Az a kevés, amink van, amik vagyunk, ha megosztjuk másokkal, bőséggé válik, mert Isten hatalma, a szeretet hatalma, leszáll szegénységünkre és átalakítja azt…”

(Ferenc pápa)

Júliusban mocorgós misét nem tartunk.

Fókusz

Ajánló

Dr. Egresits Ferenc pápai prelátus írásai a
“Fókusz, vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portálon”

Egresits Ferenc atya, húsvét 6. vasárnapján mondott prédikációja felkerült a “fókusz” honlapjának júniusi válogatott írásai közé.
A válogatás itt érhető el.
A prédikáció közvetlenül itt olvasható.

A portál márciusi válogatásában pedig Törvény és szabadság. A jézusi „többlet” című írása olvasható.

Fessünk szépre egy délutánt! – találkozó Sáráson

A Római Katolikus Szent István Plébánia és Karitász csoportja további önkéntes segítők közreműködésével újra játékdélutánt szervezett Sáráson, a tűzoltósági gyakorlótelepen, 2014. május 24-én. A közös énekkel, mesével, sportjátékkal, a közös étkezéssel, bográcsozással, kézműves foglalkozással, rajzolással kicsit bekapcsolódhattunk a sárási családok életébe és ők a miénkbe. Egy délutánra része lehettünk egymás életének. A legkisebbtől a legnagyobbig mindenki benne volt a játékban, sőt a gyerekek elhozták barátaikat, rokonaikat is. A közös öröm, a találkozás a konkrét nevekkel, arcokkal, az együtt megélt pillanatok elkezdtek hidat jelenteni egymás felé.

Ennek a hídnak az építésén továbbra is dolgoznunk kell együtt, hogy ne csak időszakos akciók legyenek azok a dolgok, amiket teszünk, hanem engedjük, hogy az Úr elvezessen minket a testvériség teljességére. Az ő álma erről bizonyára annyira szép, hogy elgondolni sem tudjuk, mégis érdemes megpróbálnunk elképzelni, hogy apró gesztusokkal dolgozni tudjunk a valóra váltásán. Ahogy Martin Luther King tette, amikor erről beszélt:

Van egy álmom: hogy egy napon … megváltozik a helyzet, de úgy, hogy fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal.

Köszönet mindenkinek, aki gondolt ránk, hogy a gyerekekkel, a sárási családokkal együtt szépre festhessük a május 24-i délutánt!

A képeket Dr. Gyenes Mária és Klesitz Piroska készítette. Köszönjük!

mocorgos-mise-140506

Júniusi mocorgós mise

2014. június 7-én, pünkösd szombatján, délután 4 órakor mindenkit szeretettel hívunk és várunk a templomba, mocorgós misére!

“Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek…”

(ApCsel 2,1-4)

 

Minden hónap első szombatján 16.00-kor mocorgós misét tartunk gyermekfoglalkozással.

Hősök napi megemlékezés

Május 25-én emlékeztünk a hősi halottakra.

Wass Albert: Gyertyaláng

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák…

Emlékszobor… ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu…
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.

Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát…
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.

Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt…
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt…

Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang…
a Tátráról felel reá egy másik…
zeng-bong az éj… galang…galang… galang…
ezer kicsi harang…

Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.

Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya…
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.

Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?

Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek…
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?

Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák…
Aztán gránátok zúgták a zenét…
aztán gránátok hozták a halált…

Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha…
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.

Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen…!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.

Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.

S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!

Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon…
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?

Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!

Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra…!
Magyarország… hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba…

Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.

Te már tudod, sorsverte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.

Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ…
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.

Határon túl kéne virágért menni…
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.

Debrecen, 1929