Skip to content

NAGYBÖJT IV. VASÁRNAPJA

A MKPK 2020. márc. 17-én kelt rendelkezése alapján a mai naptól, bár a templomok nyitva lesznek, minden nyilvános liturgia, beleértve a „nép részvételével” bemutatott szentmisét is, a rendelkezés visszavonásáig szünetel!

A fentiekben lévő rendelkezés alapján, a rendelkezés ideje alatt templomunkban hívek részvételével bemutatott szentmise illetve bármilyen más szertartás nem lesz! Tisztelettel kérjük az információ átadását másoknak is.

A rendelkezés alapvető célja, a zárt térben való gyülekezés és jelenlét megszüntetésével lassítani a vírus terjedését. A rendelkezés értünk van! Meg kell értenünk, hogy csak abban az esetben fáradozhatunk az emberek és az egyes ember üdvösségén, ha most mindent megteszünk életének és egészségének megóvásáért.

Senkinek nem kell lelkiismeret furdalást érezni a vasárnapi és ünnepi szentmise elmulasztásáért. A Püspök Atyák a fenti rendelkezésben mindenki számára megadták a felmentést!

Ebben a számunkra nehezen értelmezhető és elfogadható helyzetben javasolt lelkiekben bekapcsolódni egy olyan egy időben zajló szentmisébe, amelynek időpontját ismerjük. A „lelki áldozás” fogalmának lényegi ebben a csatolmányban mindenki megtalálja. Templomunkban a szentmiséket az előre meghirdetett, illetve szokott időben, – ha nem leszek akadályoztatva – a már előre felvett szándékra, „nép részvétele nélkül”, természetesen ingyenesen elvégzem.

Ünnepek a héten:

Szerda: Urunk Születésének hírüladása FÜ

Szentmiseszándékok a héten:

  • 25.sz Szentpéteri István n. Dékán Margit cs. Tagok /18.00/
  • 26.cs Németh József /évf. /18.00/
  • 27.p Győri Imre n Huszár Anna /18.00/
  • 29.v † Ladocsi Béla n. Bacskó Terézia /10.00/

A továbbiakban is, mint eddig, naponta végzem minden emberért, az Egyházért, a megkereszteltekért, de különösen is a „rám bízottakért” a napi zsolozsmát. A veszélyhelyzet idején igyekszem pontos időben végezni, hogy aki szeretne és módjában áll otthonról is bekapcsolódhasson az imába.

  • 07.30: Imádságra hívás, Olvasmányos imaóra, Reggeli dicséret;
  • 11.45: Napközi imaóra;
  • 17.45: Esti dicséret;
  • 22.00: Befejező imaóra.

Zsolozsmát kérésre kölcsönbe tudok adni, de létezik online elérhető és telefonra is letölthető verzió. Ebben a szükséghelyzetben mindenkit kérek és buzdítok a közös imára.

Mától, ha elfoglaltságom engedi, a déli harangszó harmadik (és az Ige testté lett…) Üdvözlégy Mária imája alatt Szentségi áldásban részesítem mindazokat, akik lélekben a templom felé fordulnak.

Plébánosként szolgálati helyemen elérhető vagyok:  Tel.: +36 96 820 244; Mobil: +36 30 228 1294. Szeretettel, nyitottan és készséggel állok a kedves testvérek szolgálatára.

TEDD MEG, AMIT MEGTEHETSZ, ÉS ISTEN IS MEGSEGÍT!

Mély testvéri szeretettel és imával: Ferenc a.