Skip to content

KÖZLEMÉNY

R. K. SZENT ISTVÁN PLÉBÁNIA, GYŐR-BÁCSA

KÖZLEMÉNY

1. A R. K. Szent István Templom a továbbiakban is nyitva marad. Egyénileg éljünk az Eucharisztikus Krisztus jelenlétének minden kegyelmével és erejével. Fordítsuk javunkra az isteni jelenlét számára lefoglalt tér kínálta lehetőségeket: elcsendesülés, elmélyülés és párbeszéd Istennel.

2. Minden nyilvános liturgia – a temetés kivételével – márc. 21. szombat déltől a visszavonásig szünetel. A püspök atyák – a fertőzés elkerülése céljából – minden szolgálatuk alá tartózó kedves hívőnek felmentést adtak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól.


3. Ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette kellő időt töltsön imádsággal, Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével egyénileg vagy a családban. A televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít azért, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni vasárnapi szentmisén.

4. A szentmiséket az előre meghirdetett, illetve szokott időben, – ha nem leszek akadályoztatva – a már előre felvett szándékra „nép nélkül” módon elvégzem. Így szeretnék tanúságot tenni arról, hogy az Eucharisztia az Egyház életének középpontja. A híveket pedig arra bátorítom, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe, ezzel is kifejezve, hogy minden szentmisében az egész Egyház egyesül Krisztus áldozatával.


5. Plébánosként szolgálati helyemen továbbra is elérhető vagyok: Tel.: +36 96 820 244; Mobil: +36 30 228 1294. Szeretettel, nyitottan és készséggel állok a kedves testvérek szolgálatára.


6. A továbbiakban is, mint eddig, naponta végzem minden emberért, az Egyházért, a megkereszteltekért, de különösen is a „rám bízottakért” a napi zsolozsmát. A veszélyhelyzet idején igyekszem pontos időben végezni, hogy aki szeretne és módjában áll otthonról is bekapcsolódhasson az imába. 07.30: Imádságra hívás, Olvasmányos imaóra, Reggeli dicséret; 11.45: Napközi imaóra; 17.45 Esti dicséret; 22.00 Befejező imaóra. Zsolozsmát kérésre kölcsönbe tudok adni, de létezik online elérhető és telefonra is letölthető verzióban. Ebben a szükséghelyzetben mindenkit kérek és buzdítok a közös imára.

7. A hivatalos kormány és járványügyi rendelkezéseken kívül, ránk vonatkozóan érdemes figyelni: a Magyar Katolikus Egyház, a Győri Egyházmegye, a bacsaplebania.hu honlapunkat. Érdemes időnként a Magyar Kurír illetve a 777blog.hu honlapok ajánlásait, felhívásait követni.

TEDD MEG, AMIT MEGTEHETSZ, ÉS ISTEN IS MEGSEGÍT!

Mély testvéri szeretettel és imával: Ferenc a.