Skip to content

All posts by plebaniaadmin - 5. page

1% felajánlása

A Katolikus Egyház felhívja a jövedelem adó szempontjából érintett tagjai figyelmét, hogy az idén se feledkezzenek meg adójuk 1%-ának felajánlásáról.
Kérjük, hogy a második 1%-ot a JOBBKÉZ Alapítvány javára ajánlják fel, így helyben végig követhetik felajánlásuk útját. Tavaly az Alapítvány támogatta Plébániánk programjait, és vállalta a nyári tábor finanszírozását. A nagylelkű támogatást ezúton is köszönjük!

Megvalósult álom!

2013-as nyári tábor

Minden írással foglalkozó ember tudja, hogy van, amikor a mű minden szaváért meg kell küzdeni, és van, amikor csak a fehér lapot kell a kész írás alá tenni. A következő néhány sor ez utóbbi metódust követi.
2013. július 21-én Győr-Bácsán különös kép fogadta az itt élőket. 50 iskoláskorú gyermek járta be a városrészt kísérőkkel és vezetőkkel. Nagy-Bácsán néhány évtizede nincs iskola, ezért ehhez hasonló életkép még iskolaidőben sem látható. A gyermekek, akiket nem autóval szállítanak a város különféle iskoláiba egyesével, kettesével szállnak fel a buszra és csak rövid időre alkotnak közösséget. Ehhez hasonló kép csak akkor tárulhat a nézelődő elé, ha az óvódások sétálnak, vagy a kisbácsai iskola egy-egy osztálya keresi fel az orvosi vagy a fogorvosi rendelőt. A mintegy 50 gyermek a Szent István Plébánia kezdeményezésére szerveződött Nyári Napközis Héten vett részt. A rendezvényt a Jobbkéz alapítvány finanszírozta az erre a célra benyújtott pályázatból, illetve a felajánlók 1%-ából. A szervezők annak érdekében, hogy lehetőség szerint, minél több gyermeket elérjenek, a részönkormányzatot és a művelődési házat is bevonták a szervezésbe. A gyermekek felügyeletét, ellátását, az egyes programok megvalósítását önkéntes pedagógusok és segítők végezték. A gyermekeket hétfőn Tamási Áron ismert gondolata várta: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Már a csoportok nevei is /Villa Bacha, Molnárfalu, Szentvid, Esztergető, Száva/ a helytörténeti jelleget sugallták. A csoportok bejárták a városrész helytörténeti érdekességeit: a templomot, a régi templom helyét, kápolnát, hősök emlékművét és a Szent Vid emlékhelyet. A délelőtti program favoritja a harangok megkongatása, míg a délutáni a kézműves foglalkozás mindhárom változata: virág és játékkészítés, valamint virágkötészet lett. Kedden a Győri Zichy Ferenc Látogató Központban és a Szent Kamill Plébánián tettünk látogatást, csütörtökön pedig Sümegre kirándultunk. Bácsa természeti adottságainak játékos megismerésére szerdán kerítettünk sort. Pénteken ismét a hétfői nap forgató könyve köszönt vissza játékos, számon kérő, emlékeztető formában. Délután családi légkörben, köszönetünk kifejezésével, zártuk a hetet. Gyermekek, szülők, segítők és szervezők közös vágyukat fogalmazták meg a kérdésben: ugye jövőre is lesz tábor? Ebből a szempontból tanulságos volt a pénteki nap tematikáját meghatározó mese is: egy fiú elmegy messzire, hogy üzenetet hozzon. Legnagyobb meglepetésére csak egy jellegtelen követ kap. A visszaút viszontagságai során azonban a kő a kezében tükör sima lesz. Amikor átadja, saját tükörképét pillantja meg. Rájön, hogy ő maga az üzenet.
Ezt a cikket a mögöttünk álló hét írta. Szervezők és önzetlen segítőik, akik megértették, hogy akkor leszünk igazán boldogok, ha adni tudunk. Felnőttek, akik közben rájöttek nem az a fontos, hogy mit, miért nem lehet megcsinálni, mi, mibe kerül, kinek a neve és logója szerepel, hanem hogy mi az, amit még közösen megtehetünk, illetve meg kell tennünk. Szülők, akik gyermekeikkel együtt nyitottak a jóra, az értékekre és keresik azokat. Gyermekek, akik még tudják, hogy a legfontosabb a SZERETET! Köszönjük, hogy ebben a világban ÜZENET lehettünk!
Egresits Ferenc

Betegek világnapja 2014. február 11.

„HA BETEG VALAKI KÖZTETEK…”

SZENT ISTVÁN KIRÁLY PLÉBÁNIA, GYŐR-BÁCSA

2014. február 11.-én 18.00-kor kezdődő Szentmise keretében imádkozunk betegeinkért és az egészségügyben dolgozókért.

Azok számára, akik „betegség vagy öregség miatt veszélybe kerültek”, felajánljuk a betegek kenetének közösségi felvételét. A felvételhez elengedhetetlen a Szentgyónás és az előzetes regisztráció.

Az Egyházközségi Képviselő Testületi tagok felajánlják, hogy a betegek szállításában segítséget nyújtanak. Ennek igényét a sekrestyében történő regisztráció során jelezzék.

Betegeket, egészségügyben dolgozókat és minden kedves testvérünket hívjuk és várjuk a Szentmisére.

Mocorgós mise

Mocorgós mise 2014. február 1.

„ENGEDJÉTEK HOZZÁM A GYERMEKEKET!”

KEDVES OVIS HITTANOSOK!
KEDVES SZÜLŐK!

Az ún. mocorgós misék gyermekek körében aratott eddigi sikere után 2014 február 1-én szombaton Urunk Bemutatásának /Gyertyaszentelő Boldogasszony/ ünnepének előestéjén 16.00-kor mocorgós misét tartunk a templomban.
A Szentmise érvényes vasárnapra, lehetőség szerint figyelembe veszi a kisebb és az óvódás korosztály igényeit Az ovis hittanos gyermekek családjai számára rámutat arra, hogy a keresztény élet több, mint az ovis hittan közösségi élménye. Ugyanakkor mindezt élményszerűen a gyermekek szintjén igyekszik elérni.
Bízva a találkozásban szeretettel hívjuk a családot:

2014. február 1-én szombaton 16.00 órára

Karitász hírek

A Római Katolikus Szent István Plébánia, Győr-Bácsa, Karitász csoportja december 19-én csütörtökön Bácsára és Sárásra vitte ki a szeretetcsomagokat a rászoruló családoknak és személyeknek. A hívek jólelkű tartós élelmiszer és anyagi támogatásának köszönhetően a karitász csoport tagjai és önkéntesei mintegy 50 csomagot osztottak szét. A címzettek nagy örömmel fogadták és hálásan köszönik. A karitász csoport tagjai örömmel vették, hogy egyre több helyen a csomag átadásán túl személyes találkozásra is sor kerülhetett.

A Római Katolikus Szent István Plébánia és Karitász csoportja nevében december 5-én és 20-án Egresits Ferenc plébános, Kocsis Zsuzsi és Petes Mihályné – a szükséges engedélyek megszerzése után – a Vámosszabadi menekült táborban járt. Szent Miklós napjára emlékezve önkéntesek és az ifjúsági csoport által készített ajándék zoknikat vittek. Karácsonyra pedig minden ott lakónak egy-egy szerény ajándékcsomagot nyújtottak át egy nagyon szolid karácsonyi ünnepség keretében. Feri atya a hirdetésben így indokolta az akciót a kedves hívek számára: „fontosnak tartottuk az ajándék átadását, kifejezve ezzel, hogy az Isten, és így a hívő ember előtt mindenki számít. Bár hazát és megélhetést nem adhatunk számukra, de legkevesebb, hogy kifejezzük haza és élettér iránti ínségükben, legmélyebb emberségükben szolidárisak vagyunk velük. Isten végtelen szeretete, és a keresztény felebaráti szeretet őket sem hagyja magukra. Hálásak lehetünk, hogy ennek most jelét adhattuk.”

19 éves az egyházközség imacsoportja

Az egyházközség imacsoportja 1995. január 5-én alakult, s azóta – Istennek legyen hála – heti rendszerességgel tartja az imaórát.

Az imacsoport tagjai Jézus ígéretének biztos tudatában gyűlnek össze:

“Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”

(Máté 18,20)

Az imaóra tehát Jézussal való találkozás helye.
Az imaóra vezetését a Szentlélekre bízzuk:

  • Imádsággal, énekkel dicsérjük a Szentháromságos Egy Istent.
  • Litánia imádkozásával engeszteljük az irgalmas Jézust önmagunk, családjaink, egyházközségünk vétkeiért, gyengeségeiért.
  • Az egyház liturgikus rendje szerint olvassuk a Szentírást. Elmélkedve hallgatjuk Jézus szavát, üzenetét, majd egyéni imával válaszolunk.
  • Rózsafüzért imádkozunk. A Szűzanya oltalmát, pártfogását kérve bízzuk rá gondjainkat, nehézségeinket. Gyermeki bizalommal kérve: járjon közben értünk szent Fiánál, vezessen minket szent Fiához, aki az Út, az Igazság és az Élet.

Az imacsoport tagjai adják az egyházközségi imalánc gerincét. 2006 óta – már erősen megfogyatkozva – jelenleg 22 fő imádkozik naponta egy tized rózsafüzért (havi titokcserével) hazánk megtérésért.

Hálás szívvel, hívő lélekkel köszönjük meg Jézus kegyelmét, amellyel ennyi éven át megtartotta az imacsoportot. Növelte hitünket, örömünket a reményben és szeretetünket a cselekvésben.

Az imacsoport nem zárt közösség, nyitott bárki számára, szeretettel fogadjuk minden testvér érdeklődését és csatlakozását.

 
2013. december 31.

Imacsoport tagjai

Összejövetelek hétfőnként 17 óra kezdettel a Hargita u. 2. szám alatt.

rozsafuzer

Új oltárterítők adományból

Nemrég megjelent egyházközségünk tagjának, Máté Antalnak verses kötete, “Koldusbottal a világ körül” címmel. Könyvének eladásából befolyt összeget a templomunk javára ajánlotta fel, melyből a képen látható új oltárterítőket vásároltuk. A nagylelkű adományt ezúton is köszönjük Tóni bácsinak.
Oltarterito