Skip to content

Monthly Archives: június 2014

Fókusz

Ajánló

Dr. Egresits Ferenc pápai prelátus írásai a
„Fókusz, vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő portálon”

Egresits Ferenc atya, húsvét 6. vasárnapján mondott prédikációja felkerült a „fókusz” honlapjának júniusi válogatott írásai közé.
A válogatás itt érhető el.
A prédikáció közvetlenül itt olvasható.

A portál márciusi válogatásában pedig Törvény és szabadság. A jézusi „többlet” című írása olvasható.

Fessünk szépre egy délutánt! – találkozó Sáráson

A Római Katolikus Szent István Plébánia és Karitász csoportja további önkéntes segítők közreműködésével újra játékdélutánt szervezett Sáráson, a tűzoltósági gyakorlótelepen, 2014. május 24-én. A közös énekkel, mesével, sportjátékkal, a közös étkezéssel, bográcsozással, kézműves foglalkozással, rajzolással kicsit bekapcsolódhattunk a sárási családok életébe és ők a miénkbe. Egy délutánra része lehettünk egymás életének. A legkisebbtől a legnagyobbig mindenki benne volt a játékban, sőt a gyerekek elhozták barátaikat, rokonaikat is. A közös öröm, a találkozás a konkrét nevekkel, arcokkal, az együtt megélt pillanatok elkezdtek hidat jelenteni egymás felé.

Ennek a hídnak az építésén továbbra is dolgoznunk kell együtt, hogy ne csak időszakos akciók legyenek azok a dolgok, amiket teszünk, hanem engedjük, hogy az Úr elvezessen minket a testvériség teljességére. Az ő álma erről bizonyára annyira szép, hogy elgondolni sem tudjuk, mégis érdemes megpróbálnunk elképzelni, hogy apró gesztusokkal dolgozni tudjunk a valóra váltásán. Ahogy Martin Luther King tette, amikor erről beszélt:

Van egy álmom: hogy egy napon … megváltozik a helyzet, de úgy, hogy fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal.

Köszönet mindenkinek, aki gondolt ránk, hogy a gyerekekkel, a sárási családokkal együtt szépre festhessük a május 24-i délutánt!

Képgaléria

A képeket Dr. Gyenes Mária és Klesitz Piroska készítette. Köszönjük!

mocorgos-mise-140506

Júniusi mocorgós mise

2014. június 7-én, pünkösd szombatján, délután 4 órakor mindenkit szeretettel hívunk és várunk a templomba, mocorgós misére!

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek…”

(ApCsel 2,1-4)

 

Minden hónap első szombatján 16.00-kor mocorgós misét tartunk gyermekfoglalkozással.